Az esti műszakok a kedvenceim. Nagyrészt történik valami humoros, vagy érdekes dolog.
Zárójelben megjegyezném, az előző rész főhőse, Sámán bá’ is bent volt egy kávé erejéig. Akartam is neki mondani, milyen jó volt a teaparti a szellemekkel, de fura mód nem állt szóba velem.
Szóval egy idő után megjelent a legjobb barátom is, Sándor, akit hasonlóan költséghatékony leitatni, mint engem. Nagyjából három deci bortól vigyorgunk.
Később érkezett egy szőke srác, akivel egyszer már tökre jól elbeszélgettünk, gondoltam, most is jó beszélgetőpartner lesz.
Tévedtem...
A negyedik korsó sörnél már megjegyezte, hogy olyan jó a fenekem, pedig csak egyszer látta és páromnak van mire büszkének lennie. És innen kezdtem sejteni, hogy ezt a műszakot sem fogom megúszni ép ésszel, így kifejezetten hálás voltam azért a jägerért, amire meghívott.
Húsz évesen oda jutott a srác, hogy saturészegen, beállva, mint a szög azon sír nekem, hogy mennyire hiányzik az exe, aki a legszebb nő a világon, közben az én arcomra akar puszit adni. Vagy tőlem puszit kapni. Neki mindegy volt, én viszont szívesebben puszilnám meg a borosüveget. Hol a borom!?
Mindez egyébként beleférne egy átlagos műszakba, az viszont már nem, hogy későn álltam le azzal, hogy piát adjak a kezébe.
Kezdte azzal, hogy a teli korsó sörét véletlenül meglökte. Nyilván felém, mert hova máshova?
A korsó feldőlt és az a rengeteg sör végigömlött a borgépen, a kis tálcán lévő mércéken, s a pulton állt meg. Szerencsére a pénztárgépet nem áztatta el.
Én már itt elengedtem, szóval teljesen mindegy volt, hogy megindult a korsó is lefelé. El tudtam volna kapni talán. De az esélytelenek nyugalmával néztem végig, ahogy a földre zúg a korsó és ripityára törik.
Sándor akkor hahotázott hangosan, amikor a következő korsó sörrel a pultot, s az ott lévő tálcát áztatta el a cukortartókkal együtt.
Aztán amikor a pohár vizet kapta, már azon paráztam, hogy azt sem lesz képes rendesen kezelni. Végül is igazam lett, mert amikor már csak fél deci volt a korsóban, fogta és szimplán fejjel lefelé fordította, mintha homokóra lenne. Sándort elveszítettük, alig kapott levegőt, a srác pedig megállapította a tikkelő szemem alapján, hogy haragszom rá.
Végül feladta az álmát, hogy puszit adhat, vagy kaphat tőlem, s végre távozott.
Törött poharak, az átlagnál több mosogatás, meglepően alacsony forgalom, a szokottnál négy centtel több jäger, és Sándornak egy vicces este.
Záróra, viszlát!